KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM INTÉZMÉNYEGYSÉG
Ötosztályos német két
tanítási nyelvű tagozat (01)
A képzés egy nyelvi előkészítő évvel indul és a hagyományos értelemben vett négy
gimnáziumi osztállyal folytatódik. A 9. évfolyamon heti 22 órában,
csoportbontásban, intenzív nyelvoktatás keretében, anyanyelvi tanárokkal
készítjük fel tanulóinkat arra, hogy a 10. évfolyamtól négy tantárgyat németül
tudjanak tanulni: matematikát, történelmet, földrajzot és célnyelvi
civilizációt.
10. évfolyamtól a második idegen nyelv az angol heti 5 órában.
12. és 13. évfolyamon diákjaink nemzetközi felsőfokú nyelvvizsgát (ÖSD, DSD)
tesznek német nyelvből, angolból középfokú nyelvvizsgát.
A képzés része egy 1 hetes németországi tanulmányút.
Számos pályázati lehetőség kínálkozik kéttannyelvűseink számára: 3 hónapos
németországi tartózkodás vendég-családoknál, metzingeni nyári munkalehetőség,
országismereti ösztöndíj, diákakadémia, DAAD ösztöndíjjal egyetemi tanulmányok
Németországban.
Felvételi módja és követelményei:
4,0 feletti általános iskolai tanulmányi eredmény (7. év végi és 8. félévi
jegyek átlaga a készségtárgyak nélkül).
A tagozatra jelentkezésnek nem feltétele a német nyelv előzetes tanulása.
Nyílt nap:
2011. november 17. (csütörtök)
09:00 óra
Nyelvi előkészítő évfolyam –angol-informatika osztály (02)
A nyelvi előkészítő évfolyamon a tanulóknak lehetőségük van heti 15 órában
intenzíven fejleszteni angol nyelvtudásukat. 10. évfolyamtól heti 5 órában
folytatják a diákok az angol nyelvet. A hangsúlyt a kommunikatív képességek
kialakítására helyezzük. Munkánkat a korábbi években is segítették, és lehetőség
szerint a jövőben is fogják angol vagy amerikai vendégtanárok. Korszerű
körülmények között, két teremben, multimédiás számítógépeken tanulhatnak
diákjaink. A 9. évfolyamon heti 4 órában, csoportbontásban folyik az informatika
oktatása és heti 2 órát a gépírás elsajátítására fordítanak. Ezt követően két
évig heti 3 majd az utolsó két évben heti 4 órában foglalkoznak a diákok az
informatikával.
Felvételi módja és követelményei:
3,5 feletti általános iskolai tanulmányi eredmény 7. év végi és 8. félévi jegyek
átlaga a készségtárgyak nélkül.
Nyílt nap:
2011. november 17. (csütörtök)
09:00 óra
Drámás osztály (03)
A „drámás” képzés Nagykállóban mindenekelőtt a kommunikációt helyezi
középpontba. A megfelelő kommuniká¬ciós-, tájékozódási-, asszociációs-, és
alkotókészség kialakítására több módszer ismeretes. Intézményünk a
színjátékok¬tatás, vagy drámaoktatás mellett döntött.
A drámatagozatos tanulók az alábbi szakmai tárgyak oktatásában részesülnek:
Színészmesterség, színház- és dráma¬történet, színpadi mozgás, tánc, hangképzés,
színpadi ének beszéd¬technika, művészi beszéd
Tanulóink a tanévek végén vizsgát tesznek a szakmai tárgyakból, amely
tulajdonkép¬pen egy-egy sikeres színpadi bemutató a tanárok, szülők és diákok
számára.
Az utolsó évfolyam elvégzése után dráma tantárgyból érettségi vizsgát tehetnek.
Diákjaink rendszeresen szerepelnek vers- és prózamondó versenyeken,
színjátszó¬fesztiválokon, táncversenyeken, amelye¬ken kiváló eredményeket érnek
el.
Felvételi módja és követelményei:
Készségfelmérő – két, egyenként maximum 5 perces vers, próza vagy monológ, két
népdal, ritmus- és mozgásgyakorlatok (zenés impro¬vizációk a bizottság kérésére)
és 3,5 feletti tanulmányi eredmény 7. év végi és 8. félévi jegyek átlaga a
készségtárgyak nélkül. A jelentkező tanulók behívásának pontos időpontja az
intézmény honlapján olvasható. www.nagykalloikozepiskola.sulinet.hu
A készségfelmérő időpontja:
2012. február 27-28 (hétfő-kedd) 900
A drámatagozatra felvételi előkészítő 20 fő jelentkezése esetén 2011
novemberében indul.
Jelentkezési határidő: 2011. 10. 31.
További információ: 30/ 90-36 -480
Nyílt nap:
2011. november 16. (szerda)
09:00 óra
Általános gimnáziumi osztály (04)
Az általános tagozatot azon diákok részére ajánljuk, akik még nem tudták
eldönteni, hogy évekkel később milyen pályán szeretnének dolgozni és ezért nem
akarnak emelt szintű képzésben részt venni.
Felvételi módja és követelményei:
Felvételi követelmény a 3,0 általános iskolai tanulmányi eredmény, amely 7. év
végi és 8. félévi jegyek átlaga a készségtárgyak nélkül.
Hatosztályos gimnáziumi osztály (05)
Az osztály humán és reál vonalon emelt óraszámban, a 9. évfolyamtól
csoportbon¬tásban tanulja a magyar nyelv és irodalom, illetve a matematika
tantárgyakat.
A mai modern világban a számítógépes ismeretek sok munkahelyen
elengedhetetlenek, ezért iskolánkban az informatikára is nagy hangsúlyt
fektetünk, amit csoportbontással kívánunk elérni.
A képzést teljesebbé teszi a magas óraszámú nyelvi oktatás, a nyelvvizsga
megszerzéséhez a feltételek adottak gimnáziumunkban.
Felvételi módja és követelményei:
A hatosztályos gimnáziumi osztályban nincs felvételi vizsga. A felvétel a
tanulmányi eredmény alapján felállított rangsor alapján történik. Minimális
követelmény a 3,5 általános iskolai tanulmányi eredmény, amely 5. év végi és 6.
félévi jegyek átlagának kétszerese készségtárgyak nélkül.
Pályaválasztási szülői értekezlet:
2011. november 11. (péntek)
16:30 óra
Humán-reál gimnáziumi osztály (06)
Ebben a képzési formában a matematika valamint a magyar nyelv és irodalom
tantárgyakat emelt óraszámban és csoportbontásban tanulják diákjaink. A magas
színvonalú oktatáshoz az első idegen nyelv emelt óraszámú oktatása is
hozzájárul.
Felvételi módja és követelményei:
Felvételi követelmény a 3,5 általános iskolai tanulmányi eredmény, amely 7. év
végi és 8. félévi jegyek átlaga a készségtárgyak nélkül.
Nyílt nap: 2011. november 16. (szerda)
09:00 óra
Kollégium
Kollégiumunk a középiskola épületegyüttesében helyezkedik el, így kollégistáink
reggelente néhány perc alatt eljutnak az iskolájukba.
A kollégiumi ellátás ingyenes. Fizetni csak az étkezési díjat kell, mely napi
három étkezés összegét foglalja magába. A gyermekvédelmi törvény által
biztosított kedvezmények igénybe vehetők.
Összesen 300 diáknak tudunk férőhelyet nyújtani.
A kollégium nevelőtestületét 10 fő alkotja. Nevelőink szinte minden tantárgyból
segítséget tudnak nyújtani az arra igényt tartó diákoknak.
A tanulmányi tevékenységek fő színterei a szilenciumok. Az iskolai tanulmányi
eredmény szerint állapítjuk meg, hogy az adott tanulónak a szilenciumokat egy
teremben tanári irányítással, vagy a szobában önállóan kell eltöltenie.
A szabadidős tevékenységeink: edzőterem, TV szoba, klubszoba számítógépekkel és
internet hozzáféréssel, iskolabüfé, szakkörök, előadások, ill. rendezvények
látogatása, uszoda, korcsolya, kollégiumi kerékpárpark.
Minden felvett 9. osztályosnak kollégiumi férőhelyet tudunk biztosítani.
További információk: Az intézményünkbe történő jelentkezés rendje és a felvételi
eljárás szabályai honlapunkon www.nagykalloikozepiskola.sulinet.hu olvasható.
A két tanítási nyelvi tagozaton a kötelező tanórai foglalkozások megtartásához
rendelkezésre álló időkeretet a két tanítási nyelvű iskolai oktatáshoz kiadott
óratervben meghatározottak szerint a közoktatásról szóló törvény 52.§-ának (7)
bekezdésében szabályozott időkeret terhére egészítjük ki.
Tanulható idegen nyelvek: angol, német, francia, olasz, orosz.
BUDAI NAGY ANTAL SZAKKÖZÉPISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG
A felvételi módja és követelményei:
A pedagógiai és a közgazdasági osztályoknál:
A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi tanulmányi eredmények alapján,
készségtárgyak nélkül a tanulmányi átlag min. 3.0.
A rendészeti osztálynál a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi tanulmányi
eredmények alapján, készségtárgyak nélkül a tanulmányi átlag min. 3.5. Számukra
testnevelésből alkalmassági vizsga van.
Kosárlabdával megadott pályán szlalom - labdavezetés időre;
Ingafutás (8 x 12m) időre;
Általános iskolai tananyagra épülő talajgyakorlat /fejállás, tarkóállás,
mérlegállás, gurulóátfordulás, stb./ a kivitelezést értékelve;
Fiúknak - lányoknak hajlított karú mellső függés időre.
Ezen kívül orvosi alkalmassági vizsgálaton és felvételi elbeszélgetésen is részt
kell venniük. A jelentkező tanulók behívásának pontos időpontja az intézmény
honlapján www.nagykalloikozepiskola.sulinet.hu olvasható.
Az alkalmassági vizsgákra /2012. 02. 29. - 2012. 03. 02. (szerda-csütörtök-péntek)
800/ csak a 3,5 feletti általános iskolai tanulmányi eredményt elért tanulókat
hívjuk be! Pótfelvételi időpontja: 2012.03.06. (kedd) 800
NYÍLT TANÍTÁSI NAP IDEJE: 2011. december 14 -én (szerda) 900
Helye: Budai Nagy Antal Szakközépiskola
4320 Nagykálló, Korányi F. út 23-27.
További információk:
Az intézményünkbe történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás szabályai
honlapunkon www.nagykalloikozepiskola.sulinet.hu olvasható.
Nagykállói Középiskola Kollégium Intézményegység
Kollégiumunk Nagykállóban a Korányi Frigyes Gimnázium és a Budai Nagy Antal
Szakközépiskola épületegyüttesében helyezkedik el, így kollégistáink reggelente
néhány perc alatt eljutnak az iskolájukba.
A kollégiumi ellátás ingyenes. Fizetni csak az étkezési díjat kell, mely napi
három étkezés összegét foglalja magába. A gyermekvédelmi törvény által
biztosított kedvezmények igénybe vehetők.
A tanulmányi tevékenységek fő színterei a szilenciumok. Nevelőink szinte minden
tantárgyból segítséget tudnak nyújtani az arra igényt tartó diákoknak.
A szabadidő hasznos eltöltésére sokféle lehetőség adódik. A sportot kedvelőknek
tanári felügyelet mellett lehetőségük van a gimnázium felújított tornatermének,
edzőtermének igénybevételére, a hét minden napján. A TV-szoba este 9 óráig
látogatható. A számítástechnika iránt érdeklődőknek lehetősége van számítógép
használatra, internetezni az intézmény szélessávú elérésén keresztül. Az
épületben WIFI elérés biztosított.
I. Pedagógiai osztály (08):
A képzés célja: – felkészítés felsőfokú intézményekben való továbbtanulásra. Az
oktatás szakmacsoportban az elsődleges cél a pedagógus pályára való tudatos
felkészítés. Emellett bármilyen más területen is eséllyel indulnak tanítványaink
a felsőfokú intézményekben, mivel a közismereti tantárgyak (magyar, matematika,
idegen nyelv) tananyaga és óraszáma közel azonos a gimnáziumi követelményekkel.
Az érettségi vizsgán is lehetőség van a továbbtanulási igénynek megfelelő
tantárgy választására.
Pedagógiai osztályainkban megismertetjük a tanulóinkat a pedagógus pálya
szépségeivel, nehézségeivel. Lehetővé tesszük számukra pályaalkalmasságuk
kipróbálását. Megismerik 1-12 éves korig az egyes életkorok fejlődési-lélektani
jellemzőit, illetve gyakorolhatják a velük való bánásmódot, közvetlen
kapcsolatot teremthetnek a gyerekekkel, fejlesztve ezáltal kontaktus-teremtő
képességüket, gyermek- és hivatásszeretetüket.
12. évfolyam végén minden tanuló érettségi vizsgát tesz:
- magyar nyelv és irodalomból,
- matematikából,
- történelemből,
- idegen nyelvből és
- egy szabadon választott tantárgyból.
II. Közgazdasági osztály (09):
Az üzleti, gazdasági életben való jártasság ma már hozzátartozik ahhoz az
alapvető képzettséghez, amely lehetővé teszi, hogy a gazdaságban, ahol pénzügyi
folyamatok működnek, felelősségteljes munkát tudjunk végezni.
9-10. évfolyamon, a közismereti tantárgyakon kívül, szakmai orientációs tantárgy
keretében, gazdasági környezetünk témakörben képessé válnak a tanulók a
legfontosabb gazdasági és pénzügyi fogalmak használatára, a gazdasági körforgás
értelmezésére. Az orientációs gyakorlatok (az információkezelés, a
viselkedéskultúra és a kommunikáció) oktatása lehetővé teszi az irodai munka
megismerését, a szakmában különösen fontos magatartási, illetve viselkedési
formák szerepét, a szóbeli és írásbeli kommunikáció alapszabályait.
A 11-12. évfolyamokon, a közismereti tantárgyak további oktatása mellett szakmai
alapozó tárgyakat (elméleti és üzleti gazdaságtant) tanítunk. A tantárgyak
célja, hogy segítse a tanulókat leendő szakmai szerepük kiválasztásában, egyéni
életpályájuk megtervezésében. Keltse fel az érdeklődést a szakmai tevékenységek
elméleti alapjai iránt. Neveljen a szakmai tevékenységekkel kapcsolatban
tudatos, felelősségteljes magatartásra, alakítsa ki a tanulókban a pontos és
minőségi munkavégzés igényét. 12. évfolyam végén minden tanuló érettségi vizsgát
tesz:
- magyar nyelv és irodalom,
- matematika
- történelem
- idegen nyelv
- és szabadon választható tantárgyakból.
III. Belügyi rendészeti osztály (10):
A rendészeti szakmák iránt érdeklődő tanulóknak olyan speciális ismereteket
nyújt, amelyekkel pályaválasztásuk megalapozottá válik.
A tanulók megismerik a rendészeti szakmákra és életpályákra jellemző
munkatevékenységeket, az e területeken dolgozók előtt álló lehetőségeket.
A képzés célja olyan képességek fejlesztése, melyek erősítik a
pályaalkalmasságot. Fontos szerepet játszik az önismeret és a kommunikációs
képességek fejlesztése, a megfelelő kondicionáltság kialakítása, az általánosan
oktatott tantárgyak speciális ismeretekkel, tartalmakkal való megtöltése,
kiegészítése, melyek a rendvédelmi szerveknél is kívánatos konzerválható
ismereteket tartalmaznak (pl.: idegen nyelv, informatika).
Szakmai alapozó tantárgy a belügyi rendészeti ismeretek, mely kötelezően
választható akkreditált érettségi tantárgy is.
Emelt óraszámban tanulják a tanulók az alábbi tantárgyakat:
- informatika: a további információgyűjtést, a hivatalos iratok készítésének
szabályait is megismerik a tanulók,
- testnevelés és sport: erő, ügyesség, állóképesség és kondicionális képesség
növelése a cél, miközben megismerhetik az önvédelmi és küzdősportok alapvető
fogásait.
Szakmai orientációs illetve szakmai alapozó tantárgyak a következők:
- kommunikációs gyakorlatok: segíti az önismeret, emberismeret, hiteles
kommunikáció fejlesztését, valamint a rendészeti pályák gyakorlásához szükséges
magatartás kialakítását,
- speciális társadalomismeret: anyaga elmélyült jogismeret, a bűnmegelőzés
lehetőségei és formái,
- belügyi rendészeti ismeretek: a rendészeti szervek munkájával ismertet meg.
Belügyi rendészeti osztályban:
- 12. évfolyam végén minden tanuló érettségi vizsgát tesz.
- A belügyi rendészet tantárgyból tett érettségi vizsga többletpontként beszámít
a rendész szakirányú továbbtanulásba.
- Lehetőség van továbbtanulásra: rendészeti szakközépiskolákban vagy a
Rendőrtiszti Főiskolán.